Egy a Dunától nyugatra fekvő kisvárosban születtem. Pár ezer lakos, posványos éjszakai élet, virágzó hitvilág, vasárnap szigorúan templomlátogatás, pletyka, könnyen megbotránkoztatható, kibeszélésre hajlamos öreg nénik és bácsik. Falusi idill.
Itt esett meg, hogy 16 évesen, húsvét szombatjának délutánján a buszmegálló felé sétáltam. Hétágra sütött a nap, csiripeltek a madarak, előttem pedig egy bőrkabátos 30 körüli pasi sétált. Rövidre nyírt, göndör haja volt, s teljesen konszolidált megjelenése.
A várost egy folyó szeli ketté, s van több kis egérút, ahol pici hidakon tudnak átkelni a biciklisek meg a gyalogosok egyik oldalról a másikra. A férfi is pont az egyik ilyen ösvényre lépett, én meg pár méterrel lemaradva követtem. Egyszercsak megfordult, s azt mondta:
Ne haragudj...
(gondoltam megkérdezi, hogy hány óra, mi a véleményem a barackfák virágzási szokásairól, merre van az abc)
... ne haragudj! Leszopnád a faszomat?!?
Egy másodpercig döbbenten meredtem a bőrkabátosra, majd hátraugrottam, mikor felém nyújtotta a kezét. Futottam pár métert, majd visszanéztem.
Nem, de a rendőrségre elkísérhetlek, úgyis csak pár méterre van innen.
Majd újra futottam egy kicsit, és újból hátrapillantottam. Épp a kígyót bűvölte a fal felé fordulva. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!
Ti mondtátok