Sok-sok évvel ezelőtt, kezdő pesti bulizós koromban ismertem meg Misit. A nevét is vállalni fogom, ő egy abszolút mitesznekaférfiak.blog szereplő. Az Old Man’s nevű szórakozóhelyen találkoztunk, akkoriban törzshelyünk volt. Nem átallom megjegyezni, hogy ez a tény már mosolygásra késztet. Angolul és arabul mindenesetre sokat lehet gyakorolni. Szóval Misi ott bulizgatott egymagában, ez a nagyon rejtelmes benne, hogy mindig egyedül van. Jó arc. Van humora, jól szövi a szavakat, tud táncolni és mindig énekel, csak ne lenne még nálam is nagyobb alkoholista. Végiglógtuk az éjszakát, elcsattant pár csók, és hajnalban kézen fogva végigsétáltuk a körutat. Keményen harcolt a telefonszámomért, de én épp a ’senkineksemadommegmertminek’ korszakomban voltam. Ettől annyira tűzbe jött, hogy még az újpest felé tartó éjszakaira is felszállt utánam. Az egy nagyon jó hangulatú busz volt, közénk telepedett egy rasztahajú hippi és vicceket próbált mesélni, csak mindig a csattanóval kezdte. Jól szórakoztunk. Én leszálltam, hazabattyogtam és elfelejtettem az egészet.

A következő fejezet a Süsüben, egy fáradt buli utolsó óráiban játszódott le. Egyedül kóvályogtam, mert a barátosnőmnek nagy flörtje volt az egyik pultnál. Kértem magamnak egy józanító gyógysört és leültem a sarokba, hogy megszámoljam hány ember fiatalabb nálam. A borzasztó eredményt egy ismerős arc feledtette. A mellettem ülő részeg fazonban Misit véltem felfedezni. Akkor láttam a legrészegebbnek, a fejét is alig bírta tartani. Hátbaveregettem, elmagyaráztam ki vagyok, nagyon örült, de a szavait nehezen vettem ki. Hozzádőltem, végighallgattuk Demjéntől a Szabadság vándorait, néha néha bevisítottuk a szöveget. Kérdeztem, hogy megy haza, csak nevetett. Láttam rajta, nem akarna elengedni, de nehezen mozgott, én meg gyorsan leléptem…

Na a harmadik Döbrögi verés elég kacifántos. Hárman lányok oltári történelmi bulit csaptunk. A Piaf már a harmadik hely volt aznap este, két ismerőssel futottunk össze az ajtóban, ők invitáltak le minket. Őrült parti volt. Jäger folyt mindenhonnan. Engem kurvának néztek a mosdóból kifelé, nem az öltözékem miatt, csak a srác szerint itt nincs más nő…”bocs, először vagyok itt, ezt nem is tudtam…” Ott tűnt fel a tömegben Misi, a legvadabb tánc közepén. Nagyon erősen megszorított, és megfenyegetett, hogy nem ereszt, amíg meg nem adom a számom. Lediktáltam neki, majd eltűntem a lányok után. A két ismerős vitt minket haza kocsival, egy kellemes szerájos villásreggeli után. Haha, emlékszem, folyékonyan beszéltem spanyolul.

Pár hétre rá, Franciaországba mentem sítáborba. Pocahontast megkérném, hogy ennek a témának azért szenteljen pár bejegyzést. Eme sítábor egyik éjszakáján ugyanis csak nekünk nem zárt be a hegyek legjobb kocsmája, és a pincérek egymással versengve szállították a színes koktélokat. Cserébe mi magyar népdalokat énekeltünk, és pödrögettük a bajszukat. Mikor visszatámolyogtunk a szállásra, kaptam egy telefonhívást. Azóta is azon gondolkodom, miért kapcsolhatott ki így az agyam. Pár perc után jöttem rá, hogy Misivel beszélek, és másnap reggel jöttem rá, hogy én lebeszéltem egy randevút, AZNAPRA, BUDAPESTRE. Ott, a sípályák tetején, a világ végén írtam meg életem legkínosabb sms-ét:

„Kedves Misi, nem tudom, hogy mondjam el, de én nem tudok ott lenni a ma esti randin, mert az az igazság, hogy Franciaországban síelek.”

Semmi válasz. Most mit mondjak? Túléltem.

Ám idén júniusban, pár nappal azelőtt, hogy Amerikába utaztam három hónapra, egy fülledt éjszakán a Holdudvarban valaki kezet csókolt. Sem ő, sem én nem voltunk berúgva. Felkért egy táncra, és elmesélte, hogy munkaügyben Spanyolországba utazik a nyárra. Egy szót sem ejtettünk kalandos múltunkról, csak megígértük egymásnak, hogy valahol, valamikor még találkozunk. Mert így édesebb az élet.