Kedves és szerfelett szórakoztató barátnőimmel régen az Old men's-be jártunk kultúráltan szórakozni. Mindig akadt ott egy kedves, érdekes, vagy épp ellenkező egyed. Így volt ez aznap este is. Táncba elegyedtem egy feltűnően helyes, fekete szemű, fekete hajú külföldivel. Beszélgetni igen keveset tudtunk, mert a zene hangos volt, de így is kiderült számomra, hogy olasz. Örültem hát, ugye az olaszok... Na de ezt meghagyom Sophinak:)
Sokat hülyültünk, táncoltunk, nagyon szimpi lett a srác, és egyáltalán nem volt nyomulós, rámenős, így az estét egy telefonszám-cserével zártuk. Másnap koradélelőtt már jött is a hívás, hogy menjek el vele az év orvosbáljára, (mert ugye kiderült, hogy orvostanhallgató), énmeg azért vonakodtam kicsit egy ekkora volumenű első randitól, így megbeszéltük, hogy előtte találkozunk és megiiszunk valamit. Mikor címet egyeztettünk, kiderült, hogy valami nem stimmel... Ugyanott lakunk!! Csak az emelet más, a kerület, utca, házszám egyezik. Na ez volt az első sokk...
Az első randink nagyon romantikusra sikerült, A. kitett magáért. Bár a beszélgetés közepén kiderült, hogy tulajdonképpen nem is olasz, hanem inkább iráni, merthogy ott született, a szülei is irániak, stb. Csak a nagyszülei Olaszországban élnek, ettől ő már félig olasznak érzi magát. Meg elég sokat nyaral Hawaiion, ezért részben már aloha:) És ez csak jobban hangzik első találkozásnál, mint az hogy iráni... (pedig kifejezetten érdekes volt a kultúrája) Már itt szagot kellett volna fognom. De nem így történt. A második randi is jól sikerült, a harmadikat viszont le kellett mondanom, mert nagyon megbetegedtem. Lázasan, köhögve, taknyosan feküdtem otthon pizsamában, mikor egycsercsak csöngetnek:
Ő volt az, kezében egy fél gyógyszertárral meg 10-15 kg friss gyümölccsel!! Ugye rohanva összeszedtem magam, hogy legalább abban ne kételkedjen, hogy ember vagyok, nem ufó, mikor meglát. Ajtótnyitottam, és széles mosollyal, halálos nyugalommal, hívás nélkül besétált hozzám.
Leültetett, megmérte a lázam, készített nekem inhalálós főzetet, facsart gyümölcslevet. Olyan otthon érezte magát, minhta már legalább 5 éve együttélnénk. Bevallom, tetszett a határozottsága, férfiassága... Aztán jött a kiábrándító és zavarbaejtő kérdés.
- Ne haragudj, hogy ezt kérdezem, de milyen színű a taknyod?
- ???????????????????????????????? őőőőő ???????????????????????
Nahát, itt felment a lázam 42-re, elvörösödtem, csak bazsalyogtam. (Ráadásul mivel angolul kérdezte, elsőre nem volt tiszta, így a kérdést 3 percnyi jelbeszéd követte, gondolom sejtitek milyen eszközöket, jeleket felhasználva) Hirtelen elfelejtettem a szakmáját, és kicsit perverznmek gondoltam. Jézusom, ki kérdez egyáltalán ilyet egy nőtől??
Aztán elmagyarázta, hogy neki - mivel ért a betegségekhez, ez sokat mond, és helyesebben állapítja meg a kúrát. Miután ezt a témát lezártuk, azt hiszem megtalálta a helyes gyógymódot...
Laza mozdulatokkal betessékelt a saját hálómba, és megpróbált lefektetni. Nem vagyok egy könnyen ágybarángatható típus, meg amúgy is halálosan beteg voltam, így megjegyeztem neki, hogy ugyan hagyja már abba. Nem nagyon értette, hogy mi van, gondolom nem volt hozzászokva a visszautasításhoz. Csak próbálkozik, csak próbálkozik, végül már határozottaban szóltam, hagyja már abba, mire ő:
- Miért?
Aztán elmagyaráztam neki, hogy most látom életemben 4.szer, és az együtt töltött időnk nem haladja meg a három óra hosszát sem, meg különben sem kapok levegőt az orromban található zöld színű takonytól.
Ő pedig ártatlan arccal ennyit mondott: -De hát ez nem probléma, szeretjük egymást, nem? ... Na ez már betette a kaput, szóhoz sem jutottam. Nem tudtam,hogy komolyan gondolja-e ezt a bődületes marhaságot, vagy csak ilyen jó játékos, de végül kedvesen ám határozottan kitessékeltem.
Kb még egy évig laposkúszásban közlekedtem a házban, nehogy összefussunk, és megint kérdezzen valami "orvosit":)
Ti mondtátok