Ő volt az első tiniszerelmem. Igazi tuskó, mint ami a tinilányoknak kell:) Már szakítottam vele, de azért még mindig eszembe jutott olykor-olykor, főleg ha dolgoztam. Akkoriban hétvégente a Corában dolgoztam kóstoltató,- ajándékosztó hostessként (ma már előléptettek konferenciahostessé:)). Valami mosogatószeres promóció volt, nyerni lehetett egy csomó használhatatlan dolgot, például 10 cm-es műanyagfésűt, mosószermintát, írásra alkalmatlan tollat, meg ilyesmiket. Mindehhez csak egy sorsjegyet kellett kitölteni, nameg venni ezt-azt, és ezt a blokkal igazolni. Már a második nap nyolcadik órájában jártam, és hát, borzasztóan unatkoztam, így elkezdtem kitöltögetni a sorsjegyeket. Először csak egyet akartam, a saját nevemre. Aztán csináltam a családból mindenkinek, még a kutyánknak is, de az idő csak nem telt. Aztán egyre több kitöltött cédula sorakozott a kezemben, és mind hasonló néven. Akkor jött az ötlet, kitöltök párat a fiú nevére is! Milyen vicces lesz, ha nyer valami műanyag szart, és azt se tudja honnan! Aztán az egyből öt lett, az ötből tíz, a tízből húsz, utána meg már nem is számoltam. És végre lejárt a műszak. Kb két hónap telt el, semmi hír nem jött, már meg is feledkeztem az egészről. És egyszer csak csörögni kezdett a telefonom, Z. volt az:
- ÖÖ, szia, Z. vagyok -nagyon zavart volt a hangja- te figyejjé mán, nem töltöttél ki valam sorsjegyet a nevemben? (Ő tudta, h a Corában vagyok, a szelvényre meg rávolt írva az üzlet neve és pontos címe)
Halál zavarba jöttem, 2 hónappal a szakítás után ez már kissé kellemetlen volt, de nem tagadhattam le a helyzetet. Tök lazán válaszoltam, hogy ja, egyet talán kitöltöttem neked is, csakmert magamra már túl sok volt. Max kettőt. Miért, nyertél egy fésűt?(gúnyos kacaj)
-Hát, itt azt írják, megnyertem a fődíjjat, egy mobil klímát...
Ledöbbentem. Annyi fért ki a számon, hogy gratulálok. Aztán mikor jött a klímáért (az egész áruház vezetősége kezetfogott vele, körülugrálta mindenki), akkor én pont dolgoztam megint. Odajött hozzám, és megkérdezte, nincs-e szükségem nekem inkább a légkondira, mire én előadtam, természetesen halálra erőltetett lazasággal, hogy ááá, dehogy, nekem nem kell, úgyse tudnám hol használni. (az emeleti szobámban nyáron legjobb esetben is 40-42 fok van, akkor már egy éve könyörögtem a szüleimnek legalább egy ventillátorért). Aztán elment. A klímámmal. (Annyi legyen a számlájára írva, hogy este mikor végeztem a munkával, visszajött értem és hazavitt)
A srácot azóta is látom néha, a mobilklímával viszont soha többé nem találkoztam...
Ti mondtátok