Birkavilág

Hát folytatom is, mert írhatnékom van. Mindig ez van, ha ideges vagyok, és egy nagyvárosban be vagyok zárva a szobába. Ilyenkor írni kell. Otthon most felülnék a lóra és nekiengedném a rétnek. Na. Msn-en beszélgettem a sráccal, aki nagyon különös pontja mostanság az életemnek, ugyanis volt már egy randink, amin jól éreztem magam. Ez borzasztóan különös. Most képzeljétek el, ültünk, beszélgettünk, söröztünk és repült az idő. Azóta sem tudom helyre tenni magamban a dolgot. Semmi vicces vagy gáz sztori nem volt. Szóval írta, hogy elbúcsúzik, mert meccse lesz, mire én küldtem neki egy integető báránykát. Egy integető báránykát. Így indítottam csatába a férfit, lelkesítő szavak vagy szurkoló mosolygó fejek helyett, egy integető báránykával. Most nagyon utálom a bárányokat, kivéve a kisherceg bedobozolt báránykáját. És egyébként is, miért nem történik már valami?????

Hogy tovább nyugtassam magam, randis történetekből mazsolázgatok, hogy felvidítsam esőre álló kedvetek:

- B.-vel rövid a story. Egy szórakozóhelyen táncolunk, elkéri a számom, ír egy sms-t és tali. Egy teaházban, tíz percet késik. Egy órán keresztül nem veszi észre, hogy én is ott vagyok, annyira el van merülve világjáró nagy történeteiben. Nekem ezeknél a sznob, unalmas anekdotáknál 100-szor jobb kalandjaim vannak, de minek terheljem, nincs szüksége rám. Gondolom…kis buta. Hát dehogy nincs! Kilépve az ajtón, szíves felkérést kapok, hogy jóízű társalgásunk a szobájában folytassuk. Kedvcsinálónak beletúr a hajamba, végigsimítja a fenekem, és kreatív bókokat suttog a fülembe. Elmosolyodom, kibogozom magam féltő öleléséből, és minden jót kívánva soha többé vissza se nézek. Boldogan éltek míg meg nem haltak, jó messze egymástól, a világ két sarkában.

 - D. nagyon édesnek tűnt. Ő meghallgatott. Őt lenyűgözte üde, részeges bájom. Kicsit meg is lepődött, hogy józanul tartózkodóbb és földhözragadtabb vagyok. De még én hogy meglepődtem, mikor gavallérosan engedve udvarias kérésemnek, kifizethettem a randi számláját. Hazaérve bekapcsoltam a tévét, és végignéztem egy gyönyörű férfiakkal teli háborús filmet. Ezt írtam a naplómba:

„Az igazi férfiak a háborúkban kihaltak. Nekünk csak a genetikailag silányabb rész, a satnya túlélők leszármazottai jutottak.”

 - R. tipikus eset. Rajtam kívül a világ összes nőjét boldoggá tudná tenni. Jól tudott udvarolni. Észrevétlen belelopta magát a hétköznapjaimba, megnevettetett, melengette a szívemet. Sajnos ezért tudott meggyőzni, hogy találkozzam vele. Pedig a testem, a lelkem és minden porcikám tudta, hogy ez a méz túl édes és fényes nekem, hogy a férfiállatnak hívott csipetnyi apróság hiánya, rendesen sótlanná teszi a levest.

Moziba mentünk. Asterix és Obelix legújabb kalandjai. Hm. Erős sóhaj, a vad szenvedélyek nem így szoktak kezdődni. De az est a film után is vígjáték maradt. Kocsival egy órán keresztül keveregtünk a városban, hogy én átélhessem azt a szupertitkos meglepetést, ami R. elvárásai szerint teljesen le fog nyűgözni. Őszintén bevallom, ez a srác készült, tervezett, és mindent úgy csinált, ahogy azt a ’romantikus randi’ címszó alatt a nagy kézikönyvben megtalálnánk. Elvitt egy csokoládébárba, ami éppen zárt, de ő kiharcolta, hogy csak nekünk egy teljes pultvégigkóstolás erejéig még tíz percig nyitva maradjanak. Virágot vett. Vörös rózsát. A kocsiban a kedvenc zenéim szóltak cd-ről. Hazavitt, kinyitotta a kocsiajtót, felsegítette a kabátom. Úgy éreztem magam, mint egy bűbájos rózsaszín babaházban, ahol a legszebb barbik királynőjeként uralkodom műanyag trónomon, kulcsra zárt ajtók mögött. Búcsúzáskor kaptam egy plüss békát. Kabalaállatnak. Hazaérve, hogy még egy halvány esélyt adjak R.-nek, meg akartam csókolni az állatkát, hátha királyfivá változik. Akkor éreztem meg, hogy a kicsi béka erősen illatozik R. felejthetetlen parfümjétől.

Istenemre, a napokban láttam az iwiwen, hogy kapcsolatban van. Borzasztóan örülök, mert egy nagyon jó ember, telve rengeteg szeretettel, boldogságot érdemel. Remélem nem haragszik rám.