Annyit mondok, hogy Miss Poppy 1, Sarah Stanley 2, Pudli Pötty 3.

Azt nem árulhatom el, hogy mit takarnak a számok, de lehet kommentben tippelgetni, és várjuk, hogy valaki 4-gyel mindent vigyen!

Fizikai antropológia: amely a hajdan élt és a mai ember fizikai, azaz testi tulajdonságaival foglalkozik.

Igen, hajdan élt, de jelen esetben még mindig.

Mit tesz az ember lánya kétségbeesésében a tömegnyomás hatására? Beilleszkedik (nem mentegetem magam, az ember lánya hülyehülyehülye). Így történt egy szép nyári este, hogy engedve a nyomásnak és a szép szavaknak, hogy hasonlítok a Moulin Rouge csodaszép és általam mindig ámult színésznőjére (gyengébbeknek: Nicole Kidman) és igen, némi alattomosan és tudtom nélkül a poharamba csempészett tudatmódosítószernek (erős idegzetűeknek: ecstasy), amelyre csak az egész estés heveny szívdobogás és másnapi rosszullét hívta fel a figyelmem, igen a lakáson kötöttünk ki. Így kerültem közelebb az emberelőtti embertípushoz. A JóIsten látja lelkem, én sose voltam "olyan lány", szégyellem is magam.

Nos, a közel sem csodálatos éjszakát (ami permanens röhögésbe fulladt a következőképpen: te azt hitted, te azt hitted, hogy én most itt veled bármit is? Hát nem látod, hogy egyenesen se tudok nézni? De az ember fiában a reményhal megy utoljára és próbálkozik. Aztán csodálkozik hogy kiröhögik...) követően gyors elslisszolás reggel, sose lássam többet. 

Másodikas egyetemista voltam, mikor az év hagyományosan legnagyobb kolibuliján beszélgetésbe elegyedtem egy biztonsági őrrel. Valójában egy informatikus diák volt, aki a sulin keresztül kapta ezt a munkát. Marcona gyereket kérjük az egyes ajtóhoz...

A srác őrizte a tornaterem kapuját, ahol már rég el kellett volna kezdődnie az eredményhirdetésnek, s az izgatott csapatok (igen, ez egy különleges buli) szinte szétszedték a placcot. Én persze elkezdtem piszkálni a biztonsági őrt, mert a lányok azt hiszik, hogy mindent megengedhetnek maguknak. A srácnak nem kellett sok, elkezdett velem kekeckedni és flörtölni, én meg adtam alá a lovat, és röhögcséltünk. Aztán egyszercsak bemehettünk.

Csodálatos éjszaka volt, a csapatom nyert azon a bizonyos versenyen, aminek az a péntek esti buli tett pontot a végére. Az üdvrivalgás után oszlani kezdett a nép, s a semmiből előkerült az Ogre (sokat sejtető becenév), hogy adjam már meg a telefonszámomat. Én rámosolyogtam, és ráírtam a névtáblájára, hogy 0690-keresztnevem, és egy RUF MICH AN! felkiáltás kíséretében távoztam.

Az egyhetes rendezvény befejeződött, s mindenki hazament a tavaszi szünet örömeit kiélvezni. Én hamarosan kaptam egy üzenetet a közösségi oldalon a biztonsági őrtől, amiben leírta, hogy egy közös ismerősünkből szedte ki a teljes nevemet, egy másiktól megszerezte a számomat, de nem fog zaklatni, amíg nem adok arra engedélyt. Randit kért. Nem válaszoltam.

Napokkal később mentem vissza Pestre, s épp a szobában rámoltam össze a koszt, mikor kopogtak. Kimegyek, egy ismeretlen lány állt az ajtóban.

Igazságtalan vagyok. Szeretem magam abban a hitben ringatni, hogy minden férfi szemét, holott tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok helyes, kedves, okos és RENDES fiú van, aki csak arra vár, hogy hasonló paraméterekkel rendelkező ellenkező nemű párja rátaláljon, s boldogan éljenek, míg meg nem halnak. Talán ott rontottam el, hogy utálom a PÁROM szót. A KEDVESEMmel egyetemben. Keresem a másik felemet, vagy legalábbis egy megbízható partnert az unalmas és magányos órák eltöltéséhez, de valahogy mindig a legrosszabbat választom ki a tetszőleges halmazból. Vagy a legrosszabb engem. S ami a legeslegrosszabb, mikor egy férjnek, apának, társnak való fiú rajongva szeret, és udvarol, én meg leszarom. Mert pont ilyenkor szoktam összeakadni a férfiállatokkal (vagy épp egy előző miatt szenvedni), akikben látok valamit, valami vonzót, izgalmasat, ami vagy létezik vagy sem, de nekem mindenáron kell, és a rendes fiú mehet a búsba sírni. Eljátszottam ezt a loboncossal, aki aranyos volt, figyelmes, hűséges, okos. Megtanulta az egyik kedvenc számomat gitáron, beszélgetett, meghallgatott, megértett, szeretett. Hát igen... Én pedig a félénkségét érdektelenségnek véltem, besértődtem, majd mikor újra közeledett volna, elhajtottam. Aztán leszartam az érzéseit. Most utál, és hiába gondolkodom, hogy hogyan engeszteljem ki vagy vigasztaljam meg, nem megy.

A nőknek mindig a szemét, izgága pasik kellenek, akik jól tönkreteszik őket, akiknek nem kellenek, s akiket aztán pár hét vagy hónap múlva úgy elfelejtenek, hogy azt öröm nézni. Szóljon a következő bejegyzés egy kedvesen rámenős, nekem mégsem tetszős fiúról.

Hűvös októberi este volt, mikor az egyik csoporttársammal buliba igyekeztünk az ország legjobb műszaki sulijának leghangoSCHabb, legkockább kollégiumába. Akkoriban ott lakott a csupaszív, ámde a lányok körében annyira nem népszerű (akinek elsírod a bánatod, akivel jót lehet beszélgetni, s akit otthagysz abban a pillanatban, mikor feltűnik egy nőket tönkretevő férfiállat a színen) volt gimis évfolyamtársam.

Az egyik tanulóban ment a szocializálódás. Ott volt Pityu is, aki nekem tetszett, mert a szeme se állt jól, és éreztem benne, hogy bármikor tönkre tudna tenni:) Most is flörtölgetett velem, annak ellenére, hogy ott volt a nem túl okos barátnője, Zsuzsi is. Épp ezért nem vettem észre, hogy egy másik volt évfolyamtársam nagyon kerülget. Nem is nagyon foglalkoztam vele, hiszen a középsuliban kb. köszönni se köszönt azelőtt.

A hangos társaság egyszercsak elindult a közgazdaságtudomány szentélyének pincéjébe. A villamoson és a partihely felé való séta során M. már csak velem beszélgetett. Ő ment az épületek mellett, én középen, mellettem pedig Tamás, aki korábban a villamoson felhúzta magát párszor, hogy jól álljanak az izmai az este során... M. egy óvatlan pillanatban megfogta a kezem, és berántott az egyik kapualjba.

Sok-sok évvel ezelőtt, kezdő pesti bulizós koromban ismertem meg Misit. A nevét is vállalni fogom, ő egy abszolút mitesznekaférfiak.blog szereplő. Az Old Man’s nevű szórakozóhelyen találkoztunk, akkoriban törzshelyünk volt. Nem átallom megjegyezni, hogy ez a tény már mosolygásra késztet. Angolul és arabul mindenesetre sokat lehet gyakorolni. Szóval Misi ott bulizgatott egymagában, ez a nagyon rejtelmes benne, hogy mindig egyedül van. Jó arc. Van humora, jól szövi a szavakat, tud táncolni és mindig énekel, csak ne lenne még nálam is nagyobb alkoholista. Végiglógtuk az éjszakát, elcsattant pár csók, és hajnalban kézen fogva végigsétáltuk a körutat. Keményen harcolt a telefonszámomért, de én épp a ’senkineksemadommegmertminek’ korszakomban voltam. Ettől annyira tűzbe jött, hogy még az újpest felé tartó éjszakaira is felszállt utánam. Az egy nagyon jó hangulatú busz volt, közénk telepedett egy rasztahajú hippi és vicceket próbált mesélni, csak mindig a csattanóval kezdte. Jól szórakoztunk. Én leszálltam, hazabattyogtam és elfelejtettem az egészet.

Sose tarts fel egy lányt, ha pisilni siet! Már itt elrontotta a fiú. Épp a ZP-ben róttam a kilómétereket, hogy elérjek a mosdóig, mikor egy nem éppen kis termetű fiatalember toppant elém. Először nem szólt, csak feltűnően végignézett, alulról fölfelé, fölülről lefelé, a cipőmtől a fejem búbjáig, megakadva persze a mellemen, mindkét irányba. Még mindig nem szólt, gúnyosan vigyorgott (tipikusan az a fazon, aki nem kövér, csak erős csontozatú, és sok rajta az izom- vagyis szerinte, -az igazság szerint azonban csak szimplán hájas és bunkó)Mivel nem tudtam tőle továbbhaladni, kíváncsian vártam a fejleményeket. Mivel tudtam, hogy innen nincs menekvés, meg fog szólítani, kitártam hát lelkemet a befogadásra. Olyan leszólító-szöveget hallottam, amit még életemben soha, pedig hallottam már egy-kettőt!

- Helló bébi, te hogy főzöd a pacalt?

Mondanom se kell, mély döbbenet ült ki az arcomra. De vidéki léány vagyok ám, nem agyják azt csak úgy! Nem szoktam bunkó lenni másokkal, de ilyen fokú tahóságot már én sem bírtam, így nemes egyszerűséggel csak ennyit mondtam:

- Olajjal kezdem, mert nem vagyok a zsíros dolgok híve!

Majd mosolyogva elsétáltam... végre pisilni:)

Jó a segged ebbe' a cipőbe'!

Gyüssz tipogni?

Sophie gondolatmenetéről eszembe jutott egy kedves, nagypofájú ismerősöm egy csodás szösszenete, melyet akkor sütött el, midőn a barátnője rányitott, amint épp egy másik lányt szeretgetett:

Nekem hiszel, drágám, vagy a szemednek?!

A női vajszívet, és a férfiúi pofátlanságot bizonyítandó, a lány végül a fiúnak hitt a szeme helyett...

Be kell vallanom vannak tudományágak, amelyek titkaira sose sikerült rájönnöm, főleg arra nem, miért is nevezik őket tudománynak és hogyan halad velük előrébb a világ. Hiszen ott van ez a fizika meg a biológia, igazán jól jöhet tudni miféle eről hathatnának (de nem hatnak ugye, csak az a frány gravitáció) mikor én kiugrom sok emelet magasból és milyen szerveimet kell összerakniuk a kedves segítőknek a végén. De hogy kerül ebbe a körbe az esztétika vagy az andragógia (az mi??), az irodalomtudomány, vagy az antropológia. Sok kérdésem közül az egyikre választ leltem idén nyáron, mikor egy tanfolyam okán külföldre utaztam, nyelvet tanulni, egy hónapra (muhaha). Szóval az antopóligia elvileg bizonyos embercsoportok viselkedésével foglalkozik (a kulturális antropológia, amely az emberi kultúrát vizsgálja. hogy mennyire nevezhetjük ezt emberinek majd kiderül) A történet fontos adaléka (csak mert tanulni is akarunk a történetből), hova is mentem, nos R.C. a csizma alakú ország legdélibb csücske, egy dal is szól róla: Destination R.C. Nos, bár elég könnyen találok barátokat ez a nyaralás az első két hétben elég lanyhára sikeredett, tekintve, hogy az emberekkel való kapcsolatban falakba ütköztem. Sok mindent mondhatnék, de éreztétek már ezt, hogy te jó ég én, minden beszélgetés minden percében pontokat csökken az IQ-tok?

Persze, azért könnyen alkalmazkodom az új helyzethez, elővettem hát azt az énem, amit eddig nem ismertem és soha többé látni se akarok, de végül a kivel szoktam szexelni és meztelenül napozni az új műkörmömben határmezsgyéjén sikerült kapcsolódási pontokat találnunk (semmi bajom a műkörömmel, erről azért lehet beszélni).

Nos, bevezettetést nyertem a TÁRSASÁGBA.