Ez a mese egy vicces mese. Lesz, ha a mesélőnek sikerül jól megírnia. De így van ez minden mesével, nem?

A bongyor kislánynak zöld szeme volt és szöszke haja. Néhányan azt mondanák, hogy kicsit nem evilágba való volt. Csak egy kis kosárka hiányzott a kis kezéből és lehetett volna nagymama Piroskája is akár. De ő egy másik korba született, ahol a sűrű erdő a beton dzsungelének felelt meg, az ő farkasa meg...

Egyik nap elindult hát vadászni, hogy megírhassa a saját meséjét. Mert ezekben a zavaros időkben, Piroskának kellett megkeresnie a farkast ha meg akarta etettetni magát. Fegyverkészletével a vállán(??), amit most nevezzünk mély dekoltázsnak és erős sminknek egy még zavarosabb erdőbe indult, ahol nagyon hangos dzsungelzene szólt (rockkoncert). Vannak dolgok,amik azonban nem változnak az évezredek során: a természet hívó szava. Emiatt Piroskánk beelőzve a hatalmas erdei csődületet, 2 farkast szépen kérlelve hamarabb jutott az árnyékszékhez. A zajos erdőben azonban, újra találkozott a 2 farkassal a bejárattól, akik felháborodásuknak hangot adván gumibogyószörpre (sör) invitálták a kislányt. Különösen az egyik farkas tűnt éhesnek azon a szép holdvilágos estén. Így hát a kislány később is találkozott vele, ámbár a gumibogyószörpöt (sör) később inkább fekete vízre (kávé) cserélték. A mi Piroskánk mindig beszédes kislány volt. Sokan mondták róla, hogy előbb tudott beszélni, mint járni. Így hosszú órákon keresztül litániákkal szórakoztatta a farkast, akik viszonzásképp hasonlóan tett. Szó szót és tett tettet követett, eldöntötték hát, hogy elmennek a valódi (!) erdőbe egy kis kosárnyi étellel. Nevezzük ezt pikniknek.

Hősünk egész nap sütött, főzött: szendvicseket, salátát, süteményt, mindent mi szemnek és szájnak ingere. Mikor a farkas megérkezett paripáján (vw bogár) szörnyű hírekkel várta Piroskát: azt mondta neki, hogy nem mesélt eleget, nem elég furmányosak a történetei és más elemózsia után néz.

Piroskánk kis kosarával még szöszkébb barátnőjéhez indult az erdő veszélyes, furcsa sötétszínű (na ezt találd ki) lakóinak otthonához közel. Nagyon félt ott, a furcsa lakók csak méregették és tapogatták irreálisan fehér bőrét. Több órát töltött a teljes kétségbeesés szélén. Végre megérkezett még szöszkébb barátnője aki, míg Piroskánk elzokogta beszédképtelenségének bánatát, szépen lassan elfogyasztotta a kiskosár tartalmát. Csak egy dolog maradt meg, a finom meggyes sütemény. Mikoris megérkezett a nagymama (húsvér nagymama) és percek alatt elpusztította a maradékot. Olyan büszke volt kisunokája barátnőjének főztjére, hogy az azóta ugyan Piroskából Pirossá lett kislánytól még mindig megkérdezi, hogyan készült a meggyes csoda és mindig figyelmezteti, hogy el ne felejtse neki leírni a receptet.

Így tanulta meg Piros, hogy egy farkásnál mindig többet ér a finom sütemény, ha másért nem, azt legalább hozzá lehet vágni, mikor hülyeésgeket beszél.

Vagy inkább mennyit?

Ez jutott ma eszembe, amikor a fiú [ezt is meg fogom majd magyarázni] azt mondta nekem, hogy 8 (!!) tojásból evett rántottát. A fiú kellemes testfelépítésű, egy deka zsírszövet sincs rajta, sokat mozog, ezért nyilván sokat is eszik.

De 8 tojás?!

Itt a mennyiséggel  van problémám.

Egy (azóta kevésbé) népszerű szórakozóhelyen szólított meg. Mindenáron beszélgetni akart, de én inkább a barátnőimmel szerettem volna mulatozni. Nem tágított, a nevemet akarta tudni, hát gondoltam abból nem lehet baj, ha megmondom.

Tévedtem. Megkeresett az iwiw-en és randira hívott. Kapásból nemet mondtam volna, ha nem látom a képeit. Csakhogy: ott feküdt a tengerparton egy szál fürdőnadrágban és úgy nézett ki, hogy arra szavak sincsenek. Gyönyörű volt na. Rengeteg képe volt fent, mind profi fotók, kisült, hogy modell a srác. Mivel ilyen szépet még nem láttam élőben, gondoltam, egy találkozót megér. Ha hülyeségeket beszél sem baj, majd nézegetem és próbálok nem figyelni. Megbeszéltük, hogy a Deákon találkozunk és majd meglátjuk hova megyünk. Mikor odaértem, már várt és furcsán méregetett, majd azt mondta: "Aztaa, de jól nézel ki". A hangsúly picit suttyó volt, de azt gondoltam majd lesz jobb. (nem lett)

Tudjátok milyen ez az elsőrandis helyzet: ideges fészkelődés, szorongás; mit kezd egymással két vadidegen ember. Beültünk egy teaházba. Kíváncsi voltam hogyan próbálja meg oldani a feszültséget. A következőképpen oldotta: egy ideig hallgatott majd egy sebes mozdulattal az asztalra könyökölt, állát a tenyerébe támasztotta, rám bámult, majd kibökte:

"Leghoszabb kapcsolatod?"

"Tessék?"

"Mennyi ideig tartott a leghosszabb kapcsolatod?"

"2 évig"

"És ki szakított kivel?"

"Én, de muszáj erről beszélgetnünk?" - tereltem a szót.

Pár mondat után a már ismert mozdulat: könyöklés, fej a tenyérbe, bámul, az orrunk majdnem összeér: "Mi a horoszkópod?"

Komolyan, mintha az inkvizíció előtt állnék. Lemondóan feleltem: rák vagyok. Erre összeomlott. Ráfeküdt az asztalra és azt ismételgette: "istenem, rák, istenem..."

"Mi a baj?" - kérdeztem olyan óvatosan, mintha egy őrülttel lenne dolgom.

"A volt barátnőm is rák."

Ekkor feltételeztem először, hogy nem normális. "Nyugodj meg, nem kell ezt a horoszkópot ennyire komolyan venni"

"Micsodaaaa?"- kérdezte úgy, mintha azt mondtam volna, hogy nem forog a Föld. Majd hosszú fejtegetésbe kezdett az origo-n található párkapcsolati horoszkópról, ami előre megmondja, hogy van-e jövője a kapcsolatnak. Itt jegyezném meg, hogy az emberünk 30 éves volt. Szörnyen éreztem magam. Kiment wc-re és közben azon tanakodtam, hogy hogyan fussak el a terem másik végében lévő kabátomért, majd kapjam fel a táskám úgy, hogy közben ne jöjjön ki. Rájöttem, hogy nincs esélyem, ezért maradtam.

Eztán kiderült, hogy nem túl okos. A következőképpen derült erre fény. Miután tisztáztuk, hogy egy alföld közepén lévő kisvárosban lakom (inkognitómat megőrzendő nem írom most le a nevét), így folytatódott a beszélgetés:

"És vannak ott ilyen hegyek, vagy csak ilyen lapos, izé, tudod...?"

"Az Alföldre gondolsz?"

"ja, ja, arra" És közben nyitott szájjal rágózott, bólogatott és folyton bámult.

"Dehogy vannak, ez az Alföldön van."

"És...folyók...tavak?"

Ezen a ponton elszakadt a cérna, közöltem vele, hogy a Duna-Tisza köze földrajzi név sejteti, hogy a Duna és a Tisza a két folyó, ami között a város van, tó pedig nincs, csak pocsolya. Erről ennyit.

A húsvéti szatíros sztorim már előrevetítette, hogy tesznek majd még fel pár izgalmas kérdést a helyen, ahol erre a napsugaras szép világra születtem. Az egyik szórakozóhelyen történt, hogy egy átmulatott szombat este után hajnali kettő körül összefutottam a nálam 15 évvel idősebb unokatesómmal. Az a típus, aki sose fog megnősülni, mert anyu úgyis gondoskodik róla, így neki semmi más dolga nincs, csak a munka és a szórakozás a többi öreglegény haverral. Szóval megjelent a Misi, és mindenáron itatni akart. Nekem már inkább kifele kívánkozott volna az alkohol, úgyhogy mondtam, hogy jó lesz egy ásványvíz. Ezen a ponton futott be Misi haverja.

Na, ismeritek ti egymást? Nem? Ő az unokatesóm lánya, ő meg xy. Nagyon jó gyerek ez, szerepelt a Fábry-showban is.

Igen? Miért? Mivel?

Hát hastáncol!

Mi?!?!?!?!

Erre a haver feltűrte a nem éppen kicsi hasán a pólót, és elkezdett hastáncolni a kocsma közepén. Én persze vinnyogva röhögtem. Utána hármasban beszélgettünk mindenféléről, mikor megérkezett a kérdés:

Te, és neked van barátod?

Nincs.

Barátnőd?

Az főleg nincs.

Miért, homofób vagy?

Nem, dehogyis, de a fiúkat szeretem.

Várj, mutatok neked valamit. Itt lesz a kép a telefonomban. Na várj csak.

Keres-keres-keres, majd meglett a fotó, amin egy szőke csaj volt látható, amint egy kocsi motorháztetején vonaglik szinte meztelenül.

Na, ez a lány az ismerősöm. Leszbikus, és szerintem te nagyon tetszenél neki. Fizetni is hajlandó lenne.

Nem foglalkozom prostitúcióval...

Hát, de csak az lenne, amiben te is benne vagy. Harmincezerért megéri...

Na, azóta se lettem leszbi, se kurva, de valaki postázhatná azt a harmincezret:)

Kicsit elgondolkodtatott ez a sok 'mi helyzet a külföldi férfiakkal' story. Én valahogy mindig úgy voltam vele, hogy tényleg nem érdekel honnan jött, hová megy, kiféle, miféle, csak beszéljen már magyarul, mert ez az a nyelv, ami nekem onnan belülről jön, és egyébként is, hogy mutatom be a nagyapámnak, ha nem fognak tudni beszélni egymással. Azért ebben a témában is van pár történet a tarsolyomban.

Egy megőrülős pesti éjszakán épp eleget ittam már dugi házi boromból a Szimplában ahhoz, hogy felkeltse figyelmemet egy idegennyelven karattyoló nagyobb fiúbanda. Egyikőjüket sikerült elkapnom a wc ajtó előtt, és megtudni, hogy Portugáliából érkeztek ide egy hétvégére bulizni, csak sehol sem kapni bulitérképet a városról. Így kezdődött egész éjszakás spanyolangol mutogatós idegenvezetésem. Először egy egyetemi buliba húztuk el őket, majd a Morisonsba, de vendéglátásunk már odáig terjedt, hogy az éjszakai buszon összedobtuk nekik a jegy árát, mert a turizmusra nem sokat adó ellenőrök magyarul üvöltöztek a húszezreseket lobogtató portugálokkal, hogy ebből ők aztán nem tudnak visszaadni, szálljanak le az urak a buszról. Ezzel az egyik srácnak nagyon szimpatikus lettem, beérve a buliba meghívott egy sörre, én meg őt egy pálinkára, amivel majdnem szembe köpte a pultost. Nem is ezzel lett szimpatikus, inkább a nadrágjából kikandikáló boxer mosolyogtatott meg. Kis baglyok voltak rajta, szorosan egymás mellett. Ezt egy kisebbfajta jelnek vettem, hisz a baglyokkal kapcsolatban van egy titkos női szimbólumrendszerünk. (Aki ezt nem érti, szóljon és elmagyarázom.) Sajnos a jelet nagyon benéztem, vagy rosszul értelmeztem, mert kis táncolás után szörnyű dolog történt. Csókolózni kezdtünk, na most én ezügyben azt a franciás megoldást ismerem, a portugálosról még nem hallottam, de többet nem is akarok. Sajnálom, hogy ilyen kellemetlen dolgokat kell leírnom, de a csávó majdnem leharapta a nyelvemet, és meg akarta enni a számat. Ha most Az angol beteg erotikus/szenvedélyes ujjleharapós jelenete ugrik be valakinek, na ez nagyon más műfaj volt. Azért remélem, hogy nem egy nemzeti hagyománnyal, hanem egy egyéni eltévelyedéssel állunk szemben.

Aztán egyszer én is belebotlottam egy olasz férfiállatba, megittunk pár koktélt, majd kérdezte, hazavihet-e autóval, sőt, mivel ő sokat ivott, ha gondolom, vezethetek is. Erre elővette zsebéből a mercedes bilétás slusszkulcsot. Hazafelé az éjszakai buszon nevetve meséltem a storyt kedvenc barátnőmnek, aki meghallván mit szalasztottam, teljesen elsápadt. Gyógymódként felírta, hogy kötelezően meg kell néznem a Pretty Woman című filmet, háromszor visszatekerve egy bizonyos jelenetet.  A hatalmas szerelem úgy kezdődik a kurva és az üzletember között, hogy Richard felajánlja Vivinek, vezesse el a lotust, mert ő nem boldogul vele. Az autó meg persze befekszik, mint cica az ágyba. Hát, ezt is elcsesztem.

Egyszer Texasban buliztam a barátnőimmel, ahol éjjel kettőkor minden szórakozóhelyen felkapcsolódik a villany, és elnémul a zene. Ekkor jön az est legizgibb része, mindenki kitódul az utcára, de még nem akar hazamenni. Ez a flörtök paradicsoma. Itt ismerkedtem meg Sergioval, a madridi fiúval. Nem volt nálunk se telefon, se ceruza, de nagyon szerettük volna egymás nevét és telefonszámát örökre az emlékeinkbe vésni. A srác kézenfogott és bevitt egy bazárba, ahol vett nekem egy gyönyörű austini tollat. Ezzel írtuk fel egymás kezére, karjára kicsi szerelmes üzeneteinket. Egy hétig fürödni sem akartam, azóta is levelezünk, van egy utam Madridba. Mivel azért Sergioval nem fogadtunk örök hűséget azon az éjszakán, én kézenfogva sétáltam haza egy fekete fiúval, aki szerint nagyon pretty a bodym. Megbeszéltük, hogy másnap elvisz golfozni a helyi pályára, de ezen a randin sem jelentem meg, mert én olyan lonely cowgirl vagyok, és szerintem az is maradokJ. 

Kedves és szerfelett szórakoztató barátnőimmel régen az Old men's-be jártunk kultúráltan szórakozni. Mindig akadt ott egy kedves, érdekes, vagy épp ellenkező egyed. Így volt ez aznap este is. Táncba elegyedtem egy feltűnően helyes, fekete szemű, fekete hajú külföldivel. Beszélgetni igen keveset tudtunk, mert a zene hangos volt, de így is kiderült számomra, hogy olasz. Örültem hát, ugye az olaszok... Na de ezt meghagyom Sophinak:)

Sokat hülyültünk, táncoltunk, nagyon szimpi lett a srác, és egyáltalán nem volt nyomulós, rámenős, így az estét egy telefonszám-cserével zártuk. Másnap koradélelőtt már jött is a hívás, hogy menjek el vele az év orvosbáljára, (mert ugye kiderült, hogy orvostanhallgató), énmeg azért vonakodtam kicsit egy ekkora volumenű első randitól, így megbeszéltük, hogy előtte találkozunk és megiiszunk valamit. Mikor címet egyeztettünk, kiderült, hogy valami nem stimmel... Ugyanott lakunk!! Csak az emelet más, a kerület, utca, házszám egyezik. Na ez volt az első sokk...

Az első randink nagyon romantikusra sikerült, A. kitett magáért. Bár a beszélgetés közepén kiderült, hogy tulajdonképpen nem is olasz, hanem inkább iráni, merthogy ott született, a szülei is irániak, stb. Csak a nagyszülei Olaszországban élnek, ettől ő már félig olasznak érzi magát. Meg elég sokat nyaral Hawaiion, ezért részben már aloha:) És ez csak jobban hangzik első találkozásnál, mint az hogy iráni... (pedig kifejezetten érdekes volt a kultúrája) Már itt szagot kellett volna fognom. De nem így történt. A második randi is jól sikerült, a harmadikat viszont le kellett mondanom, mert nagyon megbetegedtem. Lázasan, köhögve, taknyosan feküdtem otthon pizsamában, mikor egycsercsak csöngetnek:

Ő volt az, kezében egy fél gyógyszertárral meg 10-15 kg friss gyümölccsel!! Ugye rohanva összeszedtem magam, hogy legalább abban ne kételkedjen, hogy ember vagyok, nem ufó, mikor meglát. Ajtótnyitottam, és széles mosollyal, halálos nyugalommal, hívás nélkül besétált hozzám.

Leültetett, megmérte a lázam, készített nekem inhalálós főzetet, facsart gyümölcslevet. Olyan otthon érezte magát, minhta már legalább 5 éve együttélnénk. Bevallom, tetszett a határozottsága, férfiassága... Aztán jött a kiábrándító és zavarbaejtő kérdés.

- Ne haragudj, hogy ezt kérdezem, de milyen színű a taknyod?

- ???????????????????????????????? őőőőő ???????????????????????

Nahát, itt felment a lázam 42-re, elvörösödtem, csak bazsalyogtam. (Ráadásul mivel angolul kérdezte, elsőre nem volt tiszta, így a kérdést 3 percnyi jelbeszéd követte, gondolom sejtitek milyen eszközöket, jeleket felhasználva) Hirtelen elfelejtettem a szakmáját, és kicsit perverznmek gondoltam. Jézusom, ki kérdez egyáltalán ilyet egy nőtől??

Aztán elmagyarázta, hogy neki - mivel ért a betegségekhez, ez sokat mond, és helyesebben állapítja meg a kúrát. Miután ezt a témát lezártuk, azt hiszem megtalálta a helyes gyógymódot...

Laza mozdulatokkal betessékelt a saját hálómba, és megpróbált lefektetni. Nem vagyok egy könnyen ágybarángatható típus, meg amúgy is halálosan beteg voltam, így megjegyeztem neki, hogy ugyan hagyja már abba.  Nem nagyon értette, hogy mi van, gondolom nem volt hozzászokva a visszautasításhoz. Csak próbálkozik, csak próbálkozik, végül már határozottaban szóltam, hagyja már abba, mire ő:

- Miért?

Aztán elmagyaráztam neki, hogy most látom életemben 4.szer, és az együtt töltött időnk nem haladja meg a három óra hosszát sem, meg különben sem kapok levegőt az orromban található zöld színű takonytól.

Ő pedig ártatlan arccal ennyit mondott: -De hát ez nem probléma, szeretjük egymást, nem? ... Na ez már betette a kaput, szóhoz sem jutottam. Nem tudtam,hogy komolyan gondolja-e ezt a bődületes marhaságot, vagy csak ilyen jó játékos, de végül kedvesen ám határozottan kitessékeltem.

Kb még egy évig laposkúszásban közlekedtem a házban, nehogy összefussunk, és megint kérdezzen valami "orvosit":)

A szüleim azt állítják, hogy gyerekkoromban rendszeres játszottam az árokparton a történetem Peti nevű főszereplőjével. Nagyon aranyos gyerek, úgyhogy hiszek nekik:)

Otthon nagyon ritkán járok el szórakozni, tekintve hogy ott nincs igazán bandám és nincsenek diszkók, clubok, seggrázós lebujok, csak pár kocsma és éttermek. Az egyik ilyen kocsmaétteremben szoktam találkozni azzal a kevés ismerőssel, akikkel jóban vagyok. Peti az egyik alkalommal úgy határozott, hogy ő bizony most udvarolni fog nekem. (A főszereplő kellően, de nem túlságosan ittas. A háttérben nevetéstől fuldokló barátok, az előtérben Peti és én.)

Szamantácska, te annyira helyes vagy, te úgy tetszel nekem. Szamanta, de én úgy meg.. szóval úgy szeretlek.

Igen? Peti, ez nagyon kedves. De most nem fogok ettől elájulni, jó?

Te, én átmennék hozzátok vasárnap, bemutatkoznék a szüleidnek.

Gyere, de a szüleim ismernek.

Átmennék. Tud főzni az anyukád? Szokott?

Hogyne tudna.

Akkor lövök neked egy fácánt, és átviszem, és az anyukád megfőzi.

EGY FÁCÁNT?

Míg főzne, addig én a szobádba mennék, bebújnék melléd a dunnába, és egy kis filmezés meg ilyesmi.

Meg ilyesmi?

Én annyira szeretlek téged, Szamantácska!

Hát akkor gyere át holnap, és hozd a fácánt.

De nem merek.

Miért?

Félek apukádtól.

Gyere nyugodtan!

Nem jött. Pár hét múlva megint találkoztunk. Kérdeztem, hogy miért nem jött.

Féltem az apukádtól.

Mondtam, hogy nem bánt. Miért bántana?

Biztosan? Mert akkor holnap tényleg átviszem a fácánt. Kimegyünk a Gáborral az erdőre, és lövünk egyet neked. Annyira szép vagy. Nem megyünk be ide csókolózni?

Nem, majd ha hozod a fácánt, csak akkor.

Hozom én holnap, sőt galambot is!

Úristen...

Nos, az állatkert azóta sem érkezett meg, viszont minden alkalommal ígéretet kapok arra, hogy berepülnek a dunnám alá...

Az érdem azé, aki megírta, ezúttal csak a közvetítők vagyunk. Vigyétek és terjesszétek!

Egy napon így szólt Éva az Úrhoz:
- Uram, gondban vagyok....
- Mi a hézag, Éva?
- Uram, tudom, hogy teremtetted és nekem adtad e gyönyörű kertet, eme csodás állatseregletet, meg azt a mocskos kígyót is, de ennek ellenére nem vagyok boldog.
- Miért Éva? – szól a hang fentről.
- Uram, egyedül vagyok és elegem van az almából.
- Ebben az esetben Éva, tudok egy megoldást. Megteremtem Neked a Férfit.
- Mi az a Férfi?
- E teremtmény tökéletlen lesz, sok hibával. Hazudni fog és csalni, hiú és dicsekvő. De azért nagyobb lesz, erősebb, örömmel fog vadászni és ölni. Viccesen fog kinézni, ha izgalomba jön, na de mivel panaszkodsz, úgy fogom megalkotni, hogy kielégítse testi szükségleteidet. Igaz, kissé bolondos lesz és olyan felesleges dolgokkal fog foglalkozni, mint a birkózás és különböző labdajátékok. Nem lesz egy briliáns elme, úgyhogy szüksége lesz a tanácsaidra, hogy helyes irányba tereld gondolatait.
- Szuper!!! - mondta Éva és ironikusan felhúzta szemöldökét. - És hol itt gubanc, Uram?
- Egy feltétellel kapod csak meg!!
- Éspedig?
- Ahogy mondtam, beképzelt lesz, arrogáns és léha. Tehát el kell hitetned vele, hogy Őt teremtettem először.
Ne feledd, hogy ez a mi titkunk lesz:
Tudod, köztünk, nők között...

Egy a Dunától nyugatra fekvő kisvárosban születtem. Pár ezer lakos, posványos éjszakai élet, virágzó hitvilág, vasárnap szigorúan templomlátogatás, pletyka, könnyen megbotránkoztatható, kibeszélésre hajlamos öreg nénik és bácsik. Falusi idill.

Itt esett meg, hogy 16 évesen, húsvét szombatjának délutánján a buszmegálló felé sétáltam. Hétágra sütött a nap, csiripeltek a madarak, előttem pedig egy bőrkabátos 30 körüli pasi sétált. Rövidre nyírt, göndör haja volt, s teljesen konszolidált megjelenése.

A várost egy folyó szeli ketté, s van több kis egérút, ahol pici hidakon tudnak átkelni a biciklisek meg a gyalogosok egyik oldalról a másikra. A férfi is pont az egyik ilyen ösvényre lépett, én meg pár méterrel lemaradva követtem. Egyszercsak megfordult, s azt mondta:

Ne haragudj...

(gondoltam megkérdezi, hogy hány óra, mi a véleményem a barackfák virágzási szokásairól, merre van az abc)

Tegnap a vonaton magamba roskadva ültem - amikor odaállt elém egy nem túl műveltnek tűnő huszonévesforma fiatalember elborult tekintettel, és a velem szemben lévő üres ülésre mutogatott:

- Szabad?

- Öööö.... Senki sincs a vagonban. - Leül.

- Hová utazol? Mezőnyárád ugye még nem volt?

- Nem volt, két megálló múlva lesz.

- Akkor jó, én Mezőnyárádra megyek. Ott szállok le. Ez még ugye nem Mezőnyárád? Attila vagyok. - kezet nyújt, reflexből megfogom, mire váratlanul egy nyelves csókkal illette a kézfejemet. Én ettől elborzadva elrántottam, és elkezdtem kényelmetlenül feszengeni.

Attila bámult engem. Nem nézett. Bámult, ijesztő, kéjenc fejjel és elborult tekintettel. Féltem tőle. Lassan az egyik lábát kinyújtva az enyém mellé tette, majd tíz másodperc múlva a másik lábát is. Konkrétan körbezárt szorosan a lábaival engem, majd miközben bámult, lassan lejjebb csúszott és elkezdte emelgetni a csípőjét, párzó mozdulatokat imitálva.

Én nem vagyok egy prűd lány, de a helyzet nevetségességétől olyan sokkot kaptam, hogy csak vihogtam és néztem rá kikerekedett szemmel.

- Nagyon szép a szemed. Te egy szép lány vagy. Nincs barátnőm. 22 éves vagyok. Van barátod?

- Van. (nincs)

- Jó is az. Ugye. Legfontosabb a a család .... meg a békesség.

Itt felálltam és átültem máshová. Attila leszállt Mezőnyárádon és aztán hosszasan bámult a peronról.